Az avent mellszívó tisztítása

A mellszívás nem nevezhető egy leányálomnak, ezzel azt hiszem minden anyuka egyetért, tárolni kell a lefejt tejet, címkézni, akár fagyasztani, és a mellszívót pedig tisztítani. Ez utóbbi rendkívül nagy jelentőséggel bír. Minden használat után el kell mosni az avent mellszívót, emellett fontos, hogy mielőtt a készüléket használatba vennénk alaposan mossunk kezet. A konyhai mosogató helyett használjunk a mellszívó megtisztításához a fürdőszobai mosdókagylót és egy erre kijelölt szivacsot, majd a levegőn hagyjuk megszáradni a részekre szedett készüléket. A forralással vagy gőzöléssel sterilizálhatunk is az extra védelemért. Ha pedig a mosogatógépet használjuk, akkor állítsuk magas hőfokra és szárító vagy sterilizáló üzemmódra a készüléket. Mielőtt kivennénk a mosogatógépből az avent mellszívó részeit, mossunk kezet, majd ugyanúgy helyezzük őket tiszta konyharuhára, hogy teljesen megszáradjanak.

Az aktív mellszívó használó édesanyák körében ismert az a trükk, hogy két mellszívás között elég csak a hűtőbe tenni a készüléket, így nem kell olyan gyakran mosni. De vajon ez mennyire biztonságos? Az avent mellszívó amennyiben nem fertőzött, úgy a hűtőbe helyezés két használat között elegendő lehet, azonban a legbiztosabb módja a megbetegedések elkerülésének az alapos tisztítás, ami különösen fontos a koraszülött, gyenge immunrendszerrel rendelkező babák esetében, valamint három hónapnál fiatalabb csecsemők esetében is. A legbiztonságosabb, ha használat után minél hamarabb elmossuk a készüléket, meleg, szappanos vízzel vagy helyezzük mosogatógépbe a részeire szedett készüléket és ott tisztítsuk.

A mellszívás nem nevezhető egy leányálomnak, ezzel azt hiszem minden anyuka egyetért, tárolni kell a lefejt tejet, címkézni, akár fagyasztani, és a mellszívót pedig tisztítani. Ez utóbbi rendkívül nagy jelentőséggel bír. Minden használat után el kell mosni az avent mellszívót, emellett fontos, hogy mielőtt a készüléket használatba vennénk alaposan mossunk kezet. A konyhai mosogató helyett…