épített zuhanyzó

Épített zuhanyzó a saját otthonba is

Nincs annál jobb, mint egy fárasztó nap után felfrissülni a zuhany alatt. Az épített zuhanyzó pedig extra luxust érzést nyújt. A legtöbb ember nemcsak funkcionális szempontok alapján alakítja ki az életterét, hanem esztétikai aspektusok szerint is. A szép dolgokat ugyanis még kellemesebbnek, kényelmesebbnek érezzük. A fürdőszoba a lakás egyik központi helyisége, sokaknak a nyugalom szigete, valódi oázis.

Nem véletlenül fektetnek egyre többen nagy hangsúlyt arra, hogy ez a helyiség minden szempontból ideális legyen számukra. Az épített zuhanyzó első látásra talán luxusnak tűnhet, azonban közel sem olyan költséges, mint amilyennek tűnik. Ha pedig jól van kivitelezve, akkor sokáig megörvendezteti az embert nap mint nap. Nem kérdéses, hogy az épített zuhanyzó elsősorban az újépítésű házakban kivitelezhető a legkönnyebben, azonban a régi ingatlanokban és panellakásokban sem kell lemondani róla. Nagyon sokféle módon lehet elkészíteni, hiszen csempével burkolt fényáteresztő, víztiszta, netán színes üvegtéglákból összeállított zuhanykabin is megvalósítható.

Az épített zuhany esetében persze nagyon fontos pár szabályt megszívlelni. Az egyik a tervezést illeti, hiszen a zuhanyzónak ez az alapja. A lefolyó elhelyezésére szintén érdemes odafigyelni. Érdemes oldalra lejtő padlózattal kialakítani egy, az egész zuhanykabin oldalán végigfutó zuhanyfolyókát. A méret az épített zuhanynál is lényeges, ezért a legjobb, ha a csempéhez és az ajtóhoz szabjuk az épített zuhanyzó méreteket! A szakemberek szerint pedig a szigetelésen se spóroljunk!

Nincs annál jobb, mint egy fárasztó nap után felfrissülni a zuhany alatt. Az épített zuhanyzó pedig extra luxust érzést nyújt. A legtöbb ember nemcsak funkcionális szempontok alapján alakítja ki az életterét, hanem esztétikai aspektusok szerint is. A szép dolgokat ugyanis még kellemesebbnek, kényelmesebbnek érezzük. A fürdőszoba a lakás egyik központi helyisége, sokaknak a nyugalom szigete,…